2011. november 1., kedd

Lillus 6. hónapja


Ismét eltelt egy hónap. Már nagyon sokszor fordul elő, hogy babácska nem alszik, és bár egy ideig elfoglalja magát, de mivel még nem tud ülni, egy idő után elunja magát, és visít a társaságért. Láthatóan nem azért, mert fáradt, hanem mert nem tud egyedül lenni. Ez persze azért rossz, mert bár szívesen vagyunk vele, nem tudjuk órákig lefoglalni, hiszen még nem nagyon tudja értékelni a dolgokat.


Állandóan vigyorog, buborékot fúj, gajdol, és kapálózik. Mindent a szájába vesz, az arcunk felé nyúl, bár egyenlőre nagyon marcangolós módszerrel, remélem ebből simogatás lesz a későbbiekben. Elkezdett haladni, habár ez még nem szabályos, inkább csak nyúl a játékért, aztán valahogy odavergődik hozzá, de mégiscsak tud előrehaladni, ez mégsem igazi kúszás, hanem tekergőzés. Ezért aztán nagyon kell rá figyelni, már nem lehet felügyelet nélkül hagyni az ágyon, legalábbis percenként rá kell nézni, hogy nem haladt e nagyon a széle felé.
A hasát időnként már felemeli, és kutyázósat játszik. Ez azt jelenti, hogy feltérdel mászós pózba, de még nem mer elindulni, csak ringatja magát.


Voltunk dokinőnél, aki nagyon megdicsérte, hogy szépen hízik, ezen felül erősen fel tudja magát húzni szinte ülő helyzetbe. Visszatérve az elfoglatságokra. Már nagyon érdeklik a dolgok, kaptunk játszószőnyeget, azon rengeteg apró bigyó van, és a leányzó nagyon jól érzi magát rajta, ezen felül ha elmegyünk a városba, nagyon sokat nézelődik, tanul.


Már két dolgot is tart egy-egy kezében, illetve megvárja, hogy ha kiejt valamit, akkor visszaadjuk neki. Nem tudjuk felmérni, hogy mit ért meg abból amit mondunk neki, Évi szerint maximum a hangsúlyt, tehát a szavakat majd meg kell tanítani neki, de ennek még nem jött el az ideje.


Évi nagyon szépen kezdi bevezetni a tápszeren túli kajákba, mint a gyümölcs, a tejpép, és a főzelék. Ezeket Lillácska elsőre furcsálkodva fogadta, de ügyesen eszeget, és az én kézügyességem is fejlődik a hetek során. Az emésztése még mindig kialakulóban. Bár már szinte minden esetben szilárdat tojik, bizonyos ételek nagyon megbonyolítják nála a dolgokat, mint például a répa. A kedvence a barack!


A fogai még egyátalán nem mozdultak meg, bár ugye ezt sokáig nem lehet látni, elképzelhető tehát, hogy jön már neki, csak nem látjuk. Még egy sem bújt ki. Ennek azért örülök, mert minél idősebb, annál inkább tudja a rágókát megtartani a szájában, meg kiflit adhatunk majd neki.


Emily és Róz voltak olyan aranyosak, hogy a szülinapunkra bébiszitter kuponokat adtak nekünk. Tehát időnként el tudunk menni ketten Évivel pár órára randizni, és ők addig átjönnek vigyázni Lillára^^ Ezúton is köszi nekik :)

Ami még fontos, meg szeretném köszönni, hogy olyan sokan kommenteltetek Lilla facebook-os képéhez, amivel indultunk a Szeress Okosan! pályázatán. Bár nem a fődíjat, de a kisebb díjak egyikét megnyertük, most várjuk, hogy megérkezzen!