Először azt vettük észre, hogy egyre inkább felemeli a hasát, és tapogni kezd a kezével. Aztán hozzáemelte a térdeit is, és haladni kezdett, szinte pár nap alatt.mászás lett a kúszásból, a mászást teljesen el is hagyta. Aztán egyre többet volt ébren, és elkezdett felkapaszkodni az ágy oldalára, és aztán maga alá tolta a térdét, és feltérdelt.. Ebből persze nem tudott helyen változtatni, és ment az üvöltés.
Hát igen, ez a rossz, hogy előbb áll fel, minthogy ülni megtanulni. Na de ennek folyományaként térdelésből feltornászta magát állásba, aztán még nagyobb üvöltés volt, mert végképp nem tudott visszaülni, visszafeküdni. Kb. 3 percenként rohantunk át hozzá, mert lelkesen gyakorolt. Időnként meguntuk az állandó rohangálást, és hagytuk sírni, mert edződnie is kell, meg nem szabad, hogy mindenért hisztizzen, ezért sokszor koppant, lefejelte az ágy szélét, jó kis lila foltok születtek, de azt hiszem, mindenki így tanul meg járni. Most már úgy ahogy vissza tud helyezkedni az ágyba, ha nagyon akar, de még mindig inkább kihisztizi a figyelmet. Már egész ügyesen feltornássza magát állásba még akkor is ha nem az ágyban van, hanem a földön, bútorokba, vagy belénk kapaszkodva. Ha fogjuk a kezét, akkor 1-2 bizonytan lépést is meg tud tenni.
A mozgása már nagyon összetett, pontosan tudja, hogy ha leesik a cumija, hol keresse, visszateszi a szájába, teljesen elfordítja a csipőjét. Teljesen jól ül, tudja, hogy ha előredől, akkor ki kell tennie a kezeit, hogy ne essen pofára, de veszélyérzete még nincs, tehát van hogy kapaszkodik, aztán lenyúl valamiért, és úgy eldől, hogy megüti magát.
Érdekes dolog, hogy bár millió beceneve van, ha a nevén szólítjuk, arra mindig odanéz. Arra is felfigyel, ha azt mondjuk, hogy Nem! Szóval lassacskán kezdi felfogni az összefüggéseket, bár borzasztó türelmetlen, és ilyenkor akár kisbaba, akár nem, erélyt kell gyakorolni. Ha például hazaérünk egy nagy sétából, még mindenki kabát van, ő már üvölt a kajáért. Ilyenkor Évi állandóan kapkod, hogy minél kevésbé hergelje fel magát Lillus, mert akkor már nem lehet megetetni, de én például kipróbáltam azt, hogy nem, ne hisztizzen, kivárja, mert nem villámrabszolgák vagyunk, így is megcsináljuk amit akar, de nekünk is kell idő bizonyos dolgokhoz, szóval hagytam sírni, átöltöztem, és akár üvöltött, akár nem, határozott mozdulatokkal etetni kezdtem. Köpködött, fuldoklott, de fura módon a harmadik falatnál rájött, hogy nem hisztizhet. Megilletődött, és rendesen megette a kajcsit.
Az evés amúgy borzasztó macerás, mert a foga miatt már állandóan a szájához nyúl, így teljesen elmaszatolja az arcán, a haján, és sajnos a ruháján is a főzeléket, tejpépet, gyümölcsöt. Érdekli az, hogy belenyúljon ő a kajába, át akarja venni a kanalat, de nem azért, hogy ő egyen, hanem csak rágcsálni a kanalat, szóval sajnos ez nem egyszerű.
Egyenlőre mindent a szájába vesz, és nagyon sokat dumálgat, gajdol. Még inkább ragaszkodik hozzánk, mint eddig, tehát ha nem alszik, akkor szinte mindig a lábunk alatt van, és próbál felmászni ránk. Mutogatjuk neki a tükröt, nem olyan régen még puszilgatta és simogatta is a tükörképét, tetszett neki a másik baba. A porszívótól nagyon fél, teljesen megzavarodik, megrémül tőle, akkor csak az ölünkben ringatva tud megnyugodni.
