2012. január 1., vasárnap

Lillus 8. hónapja

Ismét túl egy hónapon, és azt kell mondanom, hogy a legkomolyabb változások ebben a hónapban történtek. 7 hónaposan még csak átfordult egyik oldalról a másikra, állandóan hason akart lenni, meg úgyahogy vonszolta magát kúszásban. Na de mi történt alig pár hónap alatt? Baromi sok!


Először azt vettük észre, hogy egyre inkább felemeli a hasát, és tapogni kezd a kezével. Aztán hozzáemelte a térdeit is, és haladni kezdett, szinte pár nap alatt.mászás lett a kúszásból, a mászást teljesen el is hagyta. Aztán egyre többet volt ébren, és elkezdett felkapaszkodni az ágy oldalára, és aztán maga alá tolta a térdét, és feltérdelt.. Ebből persze nem tudott helyen változtatni, és ment az üvöltés.


Hát igen, ez a rossz, hogy előbb áll fel, minthogy ülni megtanulni. Na de ennek folyományaként térdelésből feltornászta magát állásba, aztán még nagyobb üvöltés volt, mert végképp nem tudott visszaülni, visszafeküdni. Kb. 3 percenként rohantunk át hozzá, mert lelkesen gyakorolt. Időnként meguntuk az állandó rohangálást, és hagytuk sírni, mert edződnie is kell, meg nem szabad, hogy mindenért hisztizzen, ezért sokszor koppant, lefejelte az ágy szélét, jó kis lila foltok születtek, de azt hiszem, mindenki így tanul meg járni. Most már úgy ahogy vissza tud helyezkedni az ágyba, ha nagyon akar, de még mindig inkább kihisztizi a figyelmet. Már egész ügyesen feltornássza magát állásba még akkor is ha nem az ágyban van, hanem a földön, bútorokba, vagy belénk kapaszkodva. Ha fogjuk a kezét, akkor 1-2 bizonytan lépést is meg tud tenni.


A mozgása már nagyon összetett, pontosan tudja, hogy ha leesik a cumija, hol keresse, visszateszi a szájába, teljesen elfordítja a csipőjét. Teljesen jól ül, tudja, hogy ha előredől, akkor ki kell tennie a kezeit, hogy ne essen pofára, de veszélyérzete még nincs, tehát van hogy kapaszkodik, aztán lenyúl valamiért, és úgy eldől, hogy megüti magát.


Érdekes dolog, hogy bár millió beceneve van, ha a nevén szólítjuk, arra mindig odanéz. Arra is felfigyel, ha azt mondjuk, hogy Nem! Szóval lassacskán kezdi felfogni az összefüggéseket, bár borzasztó türelmetlen, és ilyenkor akár kisbaba, akár nem, erélyt kell gyakorolni. Ha például hazaérünk egy nagy sétából, még mindenki kabát van, ő már üvölt a kajáért. Ilyenkor Évi állandóan kapkod, hogy minél kevésbé hergelje fel magát Lillus, mert akkor már nem lehet megetetni, de én például kipróbáltam azt, hogy nem, ne hisztizzen, kivárja, mert nem villámrabszolgák vagyunk, így is megcsináljuk amit akar, de nekünk is kell idő bizonyos dolgokhoz, szóval hagytam sírni, átöltöztem, és akár üvöltött, akár nem, határozott mozdulatokkal etetni kezdtem. Köpködött, fuldoklott, de fura módon a harmadik falatnál rájött, hogy nem hisztizhet. Megilletődött, és rendesen megette a kajcsit.




Az evés amúgy borzasztó macerás, mert a foga miatt már állandóan a szájához nyúl, így teljesen elmaszatolja az arcán, a haján, és sajnos a ruháján is a főzeléket, tejpépet, gyümölcsöt. Érdekli az, hogy belenyúljon ő a kajába, át akarja venni a kanalat, de nem azért, hogy ő egyen, hanem csak rágcsálni a kanalat, szóval sajnos ez nem egyszerű.
Egyenlőre mindent a szájába vesz, és nagyon sokat dumálgat, gajdol. Még inkább ragaszkodik hozzánk, mint eddig, tehát ha nem alszik, akkor szinte mindig a lábunk alatt van, és próbál felmászni ránk. Mutogatjuk neki a tükröt, nem olyan régen még puszilgatta és simogatta is a tükörképét, tetszett neki a másik baba. A porszívótól nagyon fél, teljesen megzavarodik, megrémül tőle, akkor csak az ölünkben ringatva tud megnyugodni.

4 megjegyzés:

  1. Sziasztok,
    Hát, megnézegettem a képecskéket meg az irományokat, elképesztő ütemben haladsz a fejlődésben Lillus, a második képen pedig olyan titkokat tartogatsz amikben szerintem igencsak meglepődik majd apuci meg anyuci rendesen. Na, de ez az élet rendje, és szerintem jó a hozzáállás, elvégre nem cselédek vagytok, hanem szülők, és így is mindent megkap, szóval majd rájon hogy idővel megkapja amit akar. Nálam kicsinek a porszívó szintén undok szörny kategória volt, de akkor nála is. Viszont a kajás dologgal bármikor le lehetett kenyerezni, a mai napig él ez nálam, és nála is, de hát ilyen picinek még ez van. De, a lényeg hogy igazi nem lusta baba, mert én kicsit az voltam pl. és csak úgy 9-10 hónaposan álltam meg mentem, szóval ez tök jó így. További szép napot nektek, és Lillus, azért még a fiúknak hagyjál egy kis időt, legalább annyit hogy apuci a sörétest megtanulja rekord idő alatt tölteni. Ciara

    VálaszTörlés
  2. Tündérbogárka *_* Nagyon jó olvasni, és reeengeteget fejlődött, és még fog is, és tudom jól, ahogy mindenki tudja, hogy nem szabad elkényeztetni a babákat, mert akkor hisztis kis... szóval hisztis lesz. : ) Imádom ezt a törpét, remélem ha öntudatra ébred (:DD), akkor ő is fog engem ^^ A csali nyaklánc, hogy nyugton maradjon ötletes, habár viccesen áll a büszke apukán ^^
    Nem sokára megbeszéljük, hogy melyik csütörtökön vigyázunk rá, és az enyém lesz három órára, muhahahahaha. Na jó, miénk Emily-vel : D

    VálaszTörlés
  3. Milyen kis ügyes.^^ És annyira gyönyörű.:)

    Xia

    VálaszTörlés
  4. "lefejelte az ágy szélét", bocsi, de most nevettem. Mint amikor Rose-zal szitteltünk, és én etettem, és annyira nagyon vicces volt, hogy úgy remegett a kezem a röhögéstől, és Rose-nak át kellett vennie, mert már nem bírtam magammal. x3
    Egyébként nagyon ügyes a bééjb, és imádnivaló a kis Miku-rucijában. Meg úgy mindenhogy! Lehetek én a TKA no. 2? *-*

    VálaszTörlés