2011. április 7., csütörtök

37. hét 6. nap

Ismét eltelt pár nap, Évi még egyben van, lassacskán közeledik a várva várt nap. Hétfőn Évi felhívta a háziorvost, elmondta az orrcseppes gubancot. Át lehet jelentkezni máshova, hogy ne kelljen olyan messzire járni, szóval majd nemsoká választunk neki valami közeli háziorvost. Amúgy a fül-orr-gégészetre nem kell beutaló, szóval Évi majd holnap elmegy, mert a vérvizsgálat eredményéért amúgy is menni kell.

Tegnap volt babaszívhang hallgatáson. Felébresztgették Lillácskát, mert szokás szerint bealudt. Egyébként teljesen jók az értékei, legközelebb jövő szerdán kell menni. Tegnap - némi dvd eladásnak köszönhetően - meg tudtunk venni jó pár dolgot. Előlgombolós hálóing, eldobható bugyi, szüléses betét, szoptatós melltartót, tehát már ezek is berakva a táskába.

Feladtuk a postán a márciusi tbjét, hogy az rendesen fizetve legyen, ne számlázzon ki a kórház 180 ezret a szülésért. Elmentünk az otpbe, és megszüntettük a mocskosul drága bankszámlát, és csináltattunk Évinek egy jót az mkb-nál, ami nagyon olcsó. Erre fog majd érkezni a gyed, meg a családi pótlék. Kaptunk némi infót a start csomagról, amit a babának lehet elindítani, az állam ad valamennyi alapot, és 18 éves koráig mi is tehetünk rá. Hát igen, meg kell alapozni a dolgokat már most, hogy induljon valamennyivel, nem úgy mint mi 18 éves korunkban.

Megrendeltük Évinek a telefonját, merthogy kap egy dominósat, hogy ha bármi van, azonnal tudjon szólni, smst írni, főleg ha a kórházban lesz, el tudjuk érni egymást. A telefon mára várható, de a t-mobile semmit nem nyögött vissza, úgyhogy reggeltől estig otthon kéne ülnünk, hogy várjuk a futárt? És aki napközben dolgozik? Öcsém...

Ma voltunk a védőnőnél, aki bemutatott a gyermekorvosnak, nagyon aranyos volt a hölgyemény, összekészített nekünk egy receptcsomagot, ezt kell majd kiváltanom, amikor már megvan a leányzó. Szerencsére nem drágák, alap babaápolási dolgok.

Az, hogy ma születik a babuci: 72%

2011. április 3., vasárnap

37. hét 2. nap

Ismét egy héttel közelebb a babához. Voltunk csütörtökön védőnőnél, aki ismét ellátott minket pár infóval, hogy mit merre, mire kell figyelni. Pl. a szülés után amikor apánál leszünk, akkor majd az ottani gyermekorvos és védőnő ki fog menni meglesni a leányzót, de majd ha megszületett, akkor őt is hívjuk fel, meg ha hazamentünk, hogy képben legyen.
Megmérte Évi vérnyomását, ami tökéletes, és a súlyát is, ami fenomenális, egy dekát sem hízott. Nem csoda, hogy nem veszik észre sokan a pociját, merthogy alig adja át valaki a helyet a járműveken. A lényeg, hogy 84 kilóról indult, és most 91, tehát alig 8 kiló, szemben azzal, hogy a legtöbben 11-15 kilót híznak, és nem ritka a 30-40 kiló sem. Bár még van pár hét, de ha eddig nem hízott, nem valószínű, hogy most meglódulna.
Mondtam a védőnőnek az állandó orrcseppezést, és hát azt mondta, hogy hát igen, sajna ez is függőség, amitől már tönkre ment Évi orrnyálkahártyája. Ezért szar, hogy kiskorában basztatták a minimális szuszogása miatt, és orrcseppezett. Eddig egyébként nem volt vészesen durva, csak éjjelre csöppentett, de nemrég úgy megfázott, hogy azóta (plusz terhesség miatt) nagyon megduzzadtak a véredények az orrában, és muszáj csöppentenie sokszor. A védőnő azt mondta, hogy egy só oldal talán bőven kimosná, és feljavítaná a dolgot. Háziorvos talán tud rá megoldást, vagy beutalót a belgyógyászatra.

Közvetlenül utána mentünk a babaszívhallgatásra. Előtte várni kellett, annak ellenére, hogy be voltunk jelentve, majdnem fél órát. És ráadásul mivel négyen-öten voltak előttünk, azt hittem, hogy ha fejenként fél óra, akkor ez még 2,5 óra minimum. Szerencsére az első után minket szólítottak. Bent leült Évi egy fotelbe, én meg mellé az ágyra, beszíjazták, bekenték a hasát, kapott rá gépet, másik kezébe meg kattingatós egeret, hogy jelezze, ha mozgást érez bentről. Hát jó unalmas és álmosító dolog volt, 35 percen keresztül ülni, és figyelni a mozgást. Aztán megkérdezte a szonográfus, hogy csak ennyi mozgást észlelt? Ellenben a papírra azt mondta, hogy teljesen jó. Szóval érdekes volt. Jövő szerdán megyünk ismét, vagy megy Évi, ha nem tudom elkisérni.

Lássuk tehát a következő vizsgálatokat:
hétfő: Évi háziorvoshoz megy, orrcseppezés ügyben.
kedd: belgyógyászat, ha a háziorvos nem oldja meg.
szerda: babaszívhang hallgatás
csütörtök: védőnőn keresztül gyermekorvoshoz megyünk
péntek: vérvizsgálat eredménye egészségházból

Babácska most már remélhetőleg tényleg fejjel lefelé van, nem kéne az a császár. 11-én megyünk az utolsó ultrahangra, ott minden eldől, de bizakodunk.
Lilla méretei vélhetően a következők: 2,7-3 kiló, több mint 50 centi hosszú.
Ami fontos, hogy elérte a fejlődési csúcsot, már nem számíthat semmiképpen sem koraszülöttnek!

Minden esélyt figyelembe véve, hogy a babák mikor szoktak megszületni, annak az esélye, hogy Lilla a következő néhány napban születik: 48%.

2011. március 30., szerda

36. hét 5. nap

Elkezdődtek sűrűsödni a tennivalók. A baba napi szinten feszül Évi hasának, hullámzik, már hihetetlenül nagy, szó szerint lehet érezni a fenekét. Lehet hogy most száll le a szülőcsatornába, ha még nem szállt le, remélem ez megtörténik, hogy ne kelljen császározni. Néha nézek youtube-on rémes videókat, én jobban félek, mint Évi.

Végre eljutottunk a kormányablakhoz, ahol nagy meglepetésünkre nem az történt, ami más hivatalban szokott. Teljesen értelmesek voltak már a bejáratnál is, Évi nem a fémérzékelő alatt ment, hanem szólt neki a női őr, hogy neki nem ott kell menni a baba miatt.
El is kisért minket a kormányablakhoz, aztán a következő nő is rendes volt, segített, hogy hova üljünk le. Az öregúr is kedves volt, aki a papírokat intézte, végül pedig jött egy nő, hogy segítsen neki, hogy ne kelljen ott ülnünk sokat. Szóval nem volt sor, egyedül mi voltunk, ami azért jó, mert minden nap reggeltől estig nyitva van, nincs sorbanállás, bürokrácia, szóval minden hivatalnak így kéne működnie. Az utolsó nő odaadta a papírokat, amiket be kell majd adnunk. Ha majd megszületik a baba, és megkapja az iratait, akkor én fogom ide elhozni, mert kellenek a beadáshoz. A legnagyobb támogatásra sajna nem jogosult Évi, de hát ez van, ezt tudtuk. Azért havi 40-et össze lehet hozni, ami jó a pelusra, és a legfontosabbakra, ezen felül meg lesz még az egyszeri támogatás, ami kb. 60 ezer pénz, abból meg a kezdőcsomogat vesszük meg.

Tegnap voltunk vérvételen, ami meg azért szánalmas, mert egy várandós anyukának éhgyomorra végig kéne állni egy ekkora sort? Elkisértem, és leültettem, álltam helyette. Amikor már majdnem ott voltunk, akkor egy fiatal nő hátranézett, aki előttem volt, és akkor látta, hogy Évivel együtt vagyunk, neki állok sorba, és mondta, hogy előreenged, mert hát várandós anyukák ide is soron kívül mehetnek. Megköszöntük, de szerintem nem, csak a terheléses vércukorvizsgálatnál volt ilyen. Mindenesetre miután leadtuk a papírt, javasolta, hogy a vérvételes sornál már ne várjunk, Évi menjen be, úgysem szól be senki. Így is lett, bement, levettek tőle vagy 4 fiola vért, aztán kijött, és meg húztam melózni, ő leült, és végre ehetett.

Múltkor a nőgyógyász vett tőle mintát egy tenyészethez, amiért ma megy vissza Évi, hogy mi lett az eredmény. Holnap pedig az utolsó előtti találkozás a védőnővel, bár vehetjük utolsónak, mert az azt követő inkább már csak ismerkedés lesz a gyermekorvossal. Védőnő után pedig megyünk a kórházba nst (magzati szívhang) hallgatásra, hogy minden rendben van-e a babával.

Babaméretek a 36. héten:

2,5 kg, és 46-50 centi
fél centis haja lehet, de nem biztos

2011. március 25., péntek

35. hét 7. nap

Mostantól kezdve nem heti lebontásban csinálom a blogolást, hanem a következőképpen:

35. héttől: 6 naponta
36. héttől: 5 naponta
37. héttől: 4 naponta
38. héttől: 3 naponta
39. héttől: 2 naponta
40. héttől:   naponta

Vélhetően azért, mert most már egyre közelebb van a szülés, be fognak sűrűsödni a vizsgálatok, illetve folyamatosan mondom majd, hogy hol tartunk, Évi hogy van.
A baba súlyát és méretét továbbra is hetente fogom mondani, illetve hogy a fejlődés terén mi várható, hiszen ott hetekben mérünk.

Voltunk a nőgyógyásznál, ahol ahhoz képest, hogy azt hittük, kevesen lesznek, majdnem három órát vártunk. Azt hittük, hogy mivel sokszor rendel (havonta 6-8 alkalom legalább), alig lesznek nála. Hát tévedtünk, attól, mert sokat rendel, rendkívül népszerű, ami a viselkedése és a tapasztalata miatt lehet, nem véletlen, hogy mi is őt választottuk.

Babácska teljesen rendben van, a méhszáj zárt, szóval örülünk nagyon, hogy továbbra is minden szuper. Viszont nevetgélt a doki, hogy összevissza voltak beírva az ultrahang idejei, nem véletlen, hogy én sem tudtam kibogarászni sosem, hogy mennyi idős is a baba, szóval legközelebb csak ehhez a dokihoz jövünk. Viszont sajnos harmadszor húzta át a szülési dátumot, nem április 25, hanem 30. Hát evvan, az is még a 40. hét, csak éppen a vége.

Voltunk az önkormányzatnál is, oda meg feleslegesen mentünk, nem kell házassági anyakönyvi kivonat, mert abban a kerületben van a kórház is, ahol összeházasodtunk, szóval majd kijön a kórházba egy anyakönyves dolgozó, felveszi a jegyzőkönyvet, én pedig két nappal később mehetek is be Lillácska papírjaiért.

2011. március 19., szombat

35. hét

Sziasztok, most már közel a cél. Voltunk csütörtökön védőnőnél, hiszen fel kell készülni az utolsó hetekre, és a szülésre is. Erzsike megint nagyon aranyos volt. Végignézte az ultrahangos papírt, semmi gond nincs vele. Megmérte Évi vérnyomását, ez is rendben van. A súlya az elmúlt időszak óta csak két kilóval nőtt, ami szerintem remek. A várandóssága alatt összesen 8 kilót hízott, ami azért jó, mert az átlag nők 11-15 kilót híznak, de nem ritka a 30-40 kiló sem. Mondjuk még van pár hét, de azért ez bíztató, hogy eddig nem szaladt el vele a ló. Erzsike mondta, hogy sok vörös húst kell enni a vérképzés miatt, mert a szülés alatt nagy lesz a vérveszteség. Beszélgettünk a szülésről, elmondta Évinek, hogy hogyan nyomjon, és hogy ne izguljunk rajta, hanem segítsünk a babának, meg hogy a szülés nem egy hatalmas dolog, bárki meg tudja csinálni. Szemet becsukni pl nyomásnál hogy ne legyen bevérezve a szeme, meg ilyesmik. A baba már egyre inkább fejjel lefelé van, de még nem biztos hogy leszállt. Gyakran simizem Évi pociját, mert Lilla már nagyon kilátszik, paskolgatom már most a fenekét :P
Felhívtuk a nőgyógyászt, jövő szerdán megyünk hozzá, és megnézi, hogy minden rendben van-e, de hát úgy is kell lennie, mert mi rákészültünk erre a babára, előtte is egészségesek voltunk, vele sem lehet gond. Hétfőn pedig az utolsó terhesoktatás lesz, és utána még pár hét, és már itt is van a leányzó, szóval egész jól össze van egyeztetve az oktatás a mi babánkkal.
Voltunk vasárnap apánál, és meg volt beszélve, hogy Móni is jön, hogy tudjon tanácsot adni a dolgokban. Egész hosszú listát adott azokról, amiket be kell szerválni, ezeket ide is beírom, hogy ti is lássátok, ezeket kell vinni a kórházba:

Évinek:
3 hálóing
4-5 bugyi
tenalady betét
bimbóvédő kenőcs
2-3 törölköző
papucs mindkettőnknek (Évinek +1 a fürdéshez)
corpovite keksz, joghurt
+egyéb de ezeket még ki fogjuk egészíteni, ezek a legfontosabbak

Lillának:
pelenka
2-3 rugdalózó
sapka
2-3 body
2-3 textilpelus
+egyéb amiket még addig kigondolunk

Babácska a héten már 2,5 kiló, és 46-47 centi lesz. Akár már egy héten belül is születhet, de az ideális mégiscsak az lenne, ha kivárná azt a 40 hetet, vagy legalább bika lenne. Mindenesetre már résen kell lenni, hogy bármikor indulhassunk!

2011. március 12., szombat

34. hét

Bár nem nagyon érkeznek olvasói reakciók, azért én írom szorgalmasan, hogy legalább mi vissza tudjuk olvasni később Évivel, meg Lillának is meg tudjuk mutatni majd a születése történetét.

A héten voltunk a III. ultrahangon. Teljesen jó leleteket kaptunk, immár harmadszor is megerősítették, hogy leányzó, tehát már vehetjük biztosnak. De a magzati korra 33. hét helyett azt mondták, hogy 31 hét 4 nap. Hát már nagyon elegem van, hiszen eredetileg én máshogy számoltam, aztán a nőgyógyász meg a védőnő leoltott, hogy két héttel máshogy számolják, szóval nehogymár még két hetet hátra kelljen tolni. Most már maradtam a nőgyógyász számításánál, és nem érdekel. Amúgy azért mondta az ultrahangos ezt, mert 1700 grammos baba annak a kornak felel meg. De ahogy a védőnő is mondta, meg most Évi, egyrészt az ultrahang tévedhet 10 napot, másrészt nem minden baba ugyanakkora, szóval április végére várjuk, aztán kész.

Beszéltünk utána a nőgyógyásszal, legközelebb a 35. héten kell hozzá menni. Csütörtökön el fogunk menni a védőnőhöz, hogy beszámoljunk neki az ultrahang eredményéről és hogy megnézzi Évi súlyát, vérnyomását, stb. A babácska amúgy fejjel lefelé van most, ami jó, de szerinte az utolsó hónapban számít. Hát nem baj, de maradjon is úgy, hogy ne kelljen császározni.

Évi elkezdte a hálószobát festeni, bár még nincsen kész, de szépen halad, holnap meg apánál átbeszéljük, hogy mit is kell venni a baba érkezésére. Végülis akár már három héten belül itt lehet a leányzó, hiszen 37-42 hét között az ideális a születés, bár a 40. hét lenne a legtutibb.

Most már teljesen változó, hogy mennyinek kéne lennie a babának, olyan 32-46 centi és 2000-2250 gramm. Valahol a kettő között.

2011. március 5., szombat

33. hét

Sziasztok kedves olvasók. Ezen a héten nem volt vizsgálat, de sajna a fiúmei útra sem tudtunk elmenni, mert nagyon be voltam táblázva munkailag, szóval a jövő héten két tárgyalás között mindenképpen. Ma jön apa, és megbeszéljük vele, hogy milyen babakelengyét kell megvenni, összekészíteni, jövő hét hétvégén pedig Móniékhoz (apa feleségének a lánya) találkozunk, aki ki tud okosítani minket.

A bőröndöt már most hétvégén elkezdjük összepakolni, ami van itthon, azt mindenképpen betesszük. A jövő héten lesz a III. ultrahang, ahol megállapítják a magzatvíz mennyiségét, meg hogy milyen fejlett a baba, mekkora, jó-e a súlya, és hogy rendben van-e a méhlepény. Pár héten belül el kell mennünk az önkormányzathoz, és kérni egy friss házasággi papírt, hogy Lillácska az én nevemet kaphassa.

Mi várható a babával a jövő héten? A baba már mindent lát, mindent érez. egyre többet boxol. 42 centi, 2 kg. már teljesen fejlett, készen áll a szülésre, már csak hízik, viszont most már egyre fájdalmasabb, kényelmetlenebb az alvás, nincs pihenés Évi számára, de hát minden szakasznak megvannak a jellemzői. Ami fontos, hogy elkezdődnek a méh összehúzódások, 20 percenként pár másodpercesek, már gyakorolja a szülést.