Megkaptuk mélben a vérvétel eredményét, de el kellett menni a kórházba a hivatalos leletért is. Minden szupernek tűnik ez alapján is, tehát most már az ultrahang mellett a vérvétel is megerősíti hogy nincsen genetikai elváltozás, úgyhogy örülünk nagyon.
A 14. héten a babácska olyan 10 centis, és 60 grammos. Intenzíven gyakorolja a nyelést, mert iszogat a magzatvízből. Kialakultak szépen az arcizmai is, tehát már van mimikája, szemöldökráncol, meg fintorog.
Vannak már hangképzőszervei is, mint garat meg barátai, de még nem tudja használni őket, mert mégiscsak úszkál a folyadékban, de majd egyszercsak.
Cirnek már minimálisan elkezdett nőni a pocija, de még nem látszik, főleg, hogy most jön a hideg idő, téli kabátban a kutya nem fogja átadni a helyet neki a buszon, szóval majd mindenkit fel kell rángatnom.
Szerencsére tényleg időszerűen megszűntek a rosszullétei, a második trimeszter remélhetőleg már tényleg jobb lesz közérzetileg. Néha még háborog a gyomra, ha rosszat eszik, de már nem érzi magát levertnek esténként.
Ilyen szempontból kissé most uncsi hét volt, de majd hamarosan megyünk a védőnőhöz, meg a 16. heti vérvételre, és nőgyógyászatra is, akkor már talán lehet látni, hogy Noémi vagy Gergő :) De bízunk Nonikában ^^
2010. október 17., vasárnap
2010. október 10., vasárnap
13. hét
A hét elején volt nálunk a védőnő, meglátogatta Cirt, én akkor melózni voltam.
Összefoglalom, hogy miket mondott.
- sok sötét színű kaját kell enni, zöldségeket
- sokat érdemes sétálni
- lábfejtornáztatás ludtalp ellen
- párologatót kell kitenni, hogy jobb legyen a levegő
- szokott hozzájuk babakocsi, meg kiságy érkezni azoktól, akik leadják, majd gondol ránk
- napi fél liter tejtermék kötelező
Elmentünk csütörtökön a 12 hetes ultrahangra, dvd-t anyagiak hiányában nem tudtunk vinni, majd a következőre talán sikerül. Voltak hárman előttünk, de mindenki időpontra jött, és egy-egy anyuka csak 5 percig volt bent. Kiderült, hogy lehet kérni fényképet az ultrahangról, végülis az sem rossz, így azt meg tudjuk mutatni, íme.
És aki nem találta meg rajta a babát, annak Cir bejelölte a magyarázatot :)
A babácska teljesen jól van, most 5,7 centi, már látszik az orrcsontja, és a nyaki redője is rendben van, nem lesz down kóros. Nincs semmi genetikai elváltozás, úgyhogy örülhetünk, mert egészséges. Hát ezért mondom én mindig, hogy nem cigizünk, nem iszunk, nem drogozunk, és nem bulizunk, mert ezek mind mind életidegen dolgok.
Cirtől utána vettek vért, ott viszont azért várni kellett egy másfél órát, mert jó sokan voltak előttünk, péntekre meglesz az eredménye a kombinált tesztnek, bár nem tudom, hogy ez mire szolgál.
Amikor hazaértünk, gyorsan bejelentkeztünk a 20. hetes ultrahangra, november végére kaptunk
időpontot, akkor elvileg már lehet tudni, hogy remélhetőleg kislány lesz, szóval drukkolni tessék^^
A tegnapi nezás találkozón Cir kapott Elevitet a szülinapjára, szóval nagyon köszönjük azoknak, akik gondoltak ránk :)
Aztán lássuk, hogy mi várható a 13. héten. Ez már a második trimeszter, tehát remélhetőleg Cirnek már sokkal kevesebb rosszulléte lesz. A kicsinek már kialakulnak a fogkezdeményei. Méretügyileg már 8 centi körül lesz. Már teljesen emberi alakja lesz. Kialakult minden fontos szerve, tehát már tudnak dolgozni, mint a máj, vese, tehát már fel tud venni táplálékot. És Cirnek hamarosan látszani fog a pocija :)

2010. október 3., vasárnap
12. hét
Beléptünk a bűvös 12. hétbe. Elvileg még ez van, és onnantól kezdve jelentősen csökkennek majd a rosszullétek.
Hétfőn végülis el tudtam menni Cirrel a nőgyógyászhoz. Már alaposan felkészültünk, vittünk olvasnivalót, ennivalót, innivalót, jó melegen felöltöztünk, így csak a várakozással kellett megküzdenünk. Hát olyan 2,5-3 óra volt, ami azért kibírható, de sokan bementek előttünk, akik be voltak jelentkezve. Mint kiderült, ahogy megvan a szakorvosi rendelőnek a kiírása a neten, azonnal érdemes bejelentkezni, hogy ne kelljen várnunk sokat legközelebb.
Végül bejutottunk a dokinénihez, aki átvette a leleteket. A vérvizsgálattal kapcsolatban annyi, hogy a baba sok vérsejtet eleszik Cir elől, és ezért céklát, meg mákot, meg ilyen sötét színű cuccokat kell enni, ami vasban gazdag.
Cir kapott egy beutalót a 16. hétre, hogy akkor el kell menni vérvételre a laborba, hogy megnézzék, hogy minden rendben van-e. Szerencsére akkor már nem kell ott nagy sorokat várnia, mehet soron kívül.
A dokinéni megkérdezte, hogy megnézzük-e a babát. Én nagyon szerettem volna látni őt, Cirnek viszont tudom, hogy picit azért kellemetlen a vizsgálat fizikailag, ezért azt mondtam, hogy döntsön ő. Nagyon drága volt, azt mondta, hogy mivel tudja, hogy szeretném, nézzük meg, de azért ő is kiváncsi.
A kis alien királynő hihetetlenül édes. Baromi sokat fejlődött a múltkori óta, most már babaformája van, kirajzolódtak a kezei, lábai, és még a feje is emberi. És rugkapált a kezével meg a lábával, nagyon helyes volt.
A picike most 34 miliméter, azaz kb. 3,5 centi. A dokinő megnézte a nyaki redőt, ami a dawn kórt zárja ki. 3 mm alatt kell lennie, szerencsére neki 1, tehát tökéletes. A dokinő azt mondta, hogy a jövő heti 12 hetes ultrahangig már kétli, hogy két milit nőne a dolog, tehát rendben lesz.
Tehát a jövő héten már 12 hetes ultrahang, ahol ki tudják zárni a genetikai rendellenességeket. Elvileg az ilyen ultrahangokra lehet vinni dvd-t, hogy otthon is vissza tudjuk nézni őt, de Cir szerint ilyen korainál még nem írnak ki, maximum a 20-28 hetesnél.
De azért felhívjuk a kórházat, hogy vigyünk-e dvdt^^
Cir egyébként közepeskésen van, időnként rossz a gyomra, émelyeg, szédül, de szerencsére nem annyit, mint a legtöbb várandós, de azért így is megterhelő.
És mi is várható a 12. héten?
Már csökken a vetélés veszélye. Már zakatol a szíve, mint az állat. A mérete kb. 6,5 centis lesz, ami azért szép, hiszen a 11. hét elején 3,5 centi volt, és a végére olyan 5 centis lehet. A babácskának már minden külső és belső szerve kialakult, de most még sajna nem fogjuk tudni, hogy fiú vagy lány, mert még nem olyan fejlett.

2010. szeptember 26., vasárnap
11. hét
Cir egyre szépül, nem véletlenül mondják, hogy a várandósság megszépíti a mamát, de lehet, hogy csak én vagyok elfogult, és büszke.
A héten elmentünk az eredményekért, megvan a vérvétel, a vízeletvizsgálat eredménye, minden rendben van, csak innentől rá kell állni még inkább a kímélő életmódra, illetve a plusz tápláló dolgok bevitelére. Ott helyben megcsináltattuk az ekg vizsgálatot, szerencsére ott sem volt semmi gond.
Cir még másnap elment a fogászatra, ahol szépen megdicsérték, hogy milyen szépek a fogai, tehát nem kell visszajárogatni. És végre el tudtunk menni a védőnőhöz, amit már nagyon vártam, hogy vajon miket fog mondani.
Nem kellett sokat várni szerencsére, bár elég koránra mentünk. A védőnő ilyen 50 körüli hölgyemény, Erzsike, nagyon aranyos volt. Többesszámban beszélt velünk, tehát párnak tekintett, akiknek babája lesz, velem is beszélt, tehát nem csak Cir volt a központban. Ez nekem nagyon szimpatikus, valahogy a szakirodalom hajlamos a mamát fókuszba venni, mintha a papa ott sem lenne, pedig én is nagyon várom, és ott vagyok Cir mellett minden fontos pillanatban. De Erzsike végigment mindenen ügyesen, felirogatta az összes családi adatot, milyen betegségeink voltak, volt e komoly baj a családban, és ilyesmik.
Aztán rátért, hogy milyen életmódban kell a továbbiakban várni a babácskát. Megkaptuk a kiskönyvet, és Cir tud hétfőn menni a nőgyógyászatra, ahova legnagyobb bánatomra most nem tudom elkísérni, de fontos értekezlet lesz, pedig azért jó lett volna látni a kicsit az ultrahangon, főleg azért, mert most már talán lehet hallani a szívhangot is.
De lássuk, hogy mi a helyzet a 11. héten. Most már maximálisan gyümölcs, zöldség, és ilyen dolgok, sok tej. Le kell szokni a chipsről, meg az ilyen nyalánkságoktól, én is ebben követem Cirt, hogy neki ne legyen rossz.
A baba most olyan 5 cm körül lehet, és a súlya pedig 10 gramm. És lubickol, amennyire csak tud, bár ebből még Cir nem érez semmit. Alakul a dolog^^
Apu hozott amúgy Cirnek vagy 8-10 nadrágot, és felsőt, ami majd a megváltozott alakjához jó lesz. Azt hitte, hogy kicsik lesznek, de mind jó!

2010. szeptember 19., vasárnap
10. hét
Ismét eltelt egy hét, beléptünk a 10. hétbe. Cir pocija minimálisan nőtt, de ez még nem a babácskától van, hanem állítólag a belek miatt felvóvódik a hasa. A remélhetőleg kislány most olyan 2-3 centi között lesz a héten, szépen fejlődget, már alig várom a következő nógyógyászati látogatást, kiváncsi vagyok, hogy most hogy nézhet ki, bár netes oldalakat nézegetek, és azok alapján már van némi fogalmam.
A 9.-10. héttől már nem embrió, hanem magzat, háh! Most már eltűnt a farka, tehát nem annyira ebihal, hanem inkább béka jellegű :P
Már úszkál összevissza a magzatvízben, de Cir ebből még nem érez semmit.
Hétfőn megyünk vissza az egészségházba, hogy megkapjuk a vér és vizeletvizsgálat eredményeit, és aztán lehessen tovább menni ekg-re, meg a többire. Igazából én már a védőnőt várom, mert jó lenne tudni, hogy miket tanácsol. Egyébként ez rém hülye rendszer, hogy most lenne szükségünk tanácsokra, de szóba sem áll velünk, amíg nincsenek meg a vizsgálatok, és addigra mi is utánanézünk. Okosan van ez kitalálva...
A héten egyébként kellőképpen lebetegedtünk, megfázás, vagy rosszabb. Tüsszögünk, rossz közérzet, torokfájás, ilyesmik. Cir nem is szedhet szinte semmilyen gyógyszert, úgyhogy most az indián bölcsek megoldásait alkalmazzuk. Ergo ilyen home-made cuccok, mint tea, hagyma, stb.
Na most ennyi, igazából egyenlőre várakozó üzemmmód.

2010. szeptember 12., vasárnap
9. hét
Sziasztok! Most biztosan meg lehettek lepődve, hogy miért nem a 7. hét jön, és miért a 9. van soron. Hétfőn végre elmentünk a nőgyógyászhoz, hogy erősítse meg a hírt, hogy babát várunk. Hát több mint két órát ültünk, mire végre sorra kerültünk, de megérte.
Ott lubickol a pici alien királynő Cirben :)
És most miért a 9. hét? Azért, mert a fogantatás pontos időpontját nem tudják meghatározni, de azt igen, hogy mikor volt az utolsó menstuáció első napja, mégpedig ez július 18-a, és innentől számítják a terhességet.
Ergo nekünk ez most a 9. hét, ami most kezdődik. A babával amúgy minden rendben. A nőgyógyász beutalta mindenhova Cirt, sorolom mit kell csinálni. Vérvétel, vizeletvizsgálat, ekg, fogászat, háziorvos, védőnő, és bejelentkezni a 12. hetes ultrahangra.
Cir elment szerdán vérvételre, és vizeletvizsgálatra, a vérvételen jól megszívta, mert baromi hosszú sor volt, nem lehetett leülni, ezen belül nem jött normálisan a vére, megitatták vízzel, erre elkezdett folyni. Érdekes, de végül csak sikerült :)
Cir estére viszont nagyon rosszul lett, akkor úgy gondoltuk, hogy talán a vérvétel miatt, de nagyon görcsölt a gyomra. Éppen a tescoban voltunk, amikor már szinte sírt a fájdalomtól. Másnap reggel én kivettem a napot, és elkisértem háziorvoshoz, akihez egy órát utaztunk minimum, ott vártunk fél órát, és persze nem hozzáértő. Hogy hozzá még nem kell menni, majd ha voltunk védőnőnél. Basszus. Cirre nem sokat mondott, csak hogy menjünk el a nőgyógyászhoz. Hát remek, Cir eleve nem szereti a pasikat, és a nő csak hétfőn rendel. Na mindegy, vissza egy óra út, 11.40-re értünk az egészségházba, és kapaszkodjatok meg 16.35kor kerültünk sorra. Gyakorlatilag 5 órát vártunk a jéghideg folyosón.
A fickó egyébként értelmes volt, mondta hogy ne izguljunk, babával minden oké. Egyszerűen nem álltunk le a fűszeres kajákról, és Cir gyomra már azt nem bírja. Szóval diéta, és ha komolyodna a dolog, akkor sebészet. Azóta ezt be is tartjuk, azóta ez szerencsére teljesen elmúlt.
Bejelentkeztünk a 12. hetes ultrahangra, október 7.-re kaptunk időpontot, szóval az is megvan.
A laboros dolgokért másfél hét múlva kell visszamenni, remélhetőleg ott sem lesz semmi gond.
Sajnos Cir azóta is minden este gyenge, és nem van jól, azért remélhetőleg lassan enyhülnek ezek a dolgok. A jó dolog, hogy a várandóssága első 5 hetében semmilyen negatív tünet nem volt, tehát észre sem vett belőle semmit.
És hogy hol tart most a baba? Elvileg a 8. héten 8-11 miliméternek kéne lennie, de már a hét elején 11 milimétert mondott a dokinő. A kis vasgyúró :P
Szóval úgy tűnik minden rendben, csak ezek a fránya rosszullétek.
2010. szeptember 5., vasárnap
6. hét
Ahogy igértem, mutatom a terhességi tesztet, legalább valamit tudok mutatni, de amikor lesznek a piciről ultrahang képek, akkor majd azokat is hozom.
Cir fizikai állapota eléggé hullámzó. Az émelygés és a rosszullét megmaradt, főleg reggel, de még inkább este tör rá. Én olvasgatok mindenféle infókat a neten, hogy sok vizet kell innia, és sok gyümölcsöt ennie. Gaea volt olyan drága, és szépen hozott vagy három féle gyümölcsöt, ha elfogy, akkor mi vásárolunk be.
Toxoplazmozis. Hogy ez mit is jelent? Azt, hogy ha van macskája az embernek, akkor innentől kezdve nagyon kell rá figyelni, mert a macsek ürüléke veszélyes lehet a magzatra. Mondjuk nagyon nem kell változtatnunk azon, hogy ki takarít a cicc után, mert mindig én szoktam, a munkamegosztásban régóta ez van. De azért végigaggódtam egy estét, hogy jaj mi lesz, ha elmegy a pici, meg macskát lehet, hogy vissza kell vinnünk, mert Cirnek be van dugulva az orra régóta, ami erre utaló jel. De megnyugtattuk magunkat, hogy ő sosem ér hozzá a macskakakihoz, és az orrdugulás elég sok netes oldalon azt mutatja, hogy a várandósság velejárója.
Szóval megpróbálok én is kevésbé aggódni a dolgokon, csak rém nehéz visszafogni, most hogy büszke apa leszek. Cir sokkal higgadtabb, általában tűri a kirohanásaimat, aztán elszakad nála a cérna.
Nézegettem védőnőt a kerületben, de ezért utálom a netet, mert tű a szénakazalban. Találtam vagy 30 védőnőt, de hogy kihez tartozunk, mikor van rendelési idő, azt nem írták. Mérgemben felhívtam a családsegítő szolgálatot, és a gyerekrendelő számát megadták. Na ott kaptam egy nagyon aranyos ügyeletes védőnőt, aki elmondta, hogy kihez kell menni nőgyógyászhoz, aki nő, milyen vizsgálatokra van szükség, és hogy kihez fogunk tartozni, mint védőnő. Ezt szeretem, amikor valakinek nem a munkája, hanem a hivatása amit csinál.
A baba most kb. 3 mm, és már ki lehet mutatni nála a szív aktivitását. Pénteken el akartunk menni a nőgyógyászhoz, hogy megkapjuk a végső választ, hogy igen, babánk lesz, de csak pasi volt bent, Cir pedig idegenkedik egy férfi nőgyógyásztól. Hiába, hogy orvos, hiába, hogy bent van a nővér, meg én is, idegesítő, hogy 90%ban pasik a nőgyógyászok. Megtaláltuk a nőit, szóval bejelentkeztünk hétfőre, bár kissé felkaptam a vizet, mert annyira szerettem volna már tudni az eredményt, nehéz kivárni a hétfőt.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)