Hét elején Évi nem érezte magát jól, és szólt, hogy a munkahelyén nagyon sokan betegek, köhögnek, tüsszögnek. Hát azonnal mondtam neki, hogy másnap ne is menjen, mert ha egy 50fős teremben ráköhögnek, akkor még rosszabbul lehet, ő nem szedhet gyógyszert a bunkó emberek pedig bejárnak, és ráköhögnek. Szegény így dolgozott hétfőn 10 órát, de kedden már nem engedtem, hanem telefonáltunk a háziorvosnak, hogy írja ki, kedden pedig elmentünk hozzá.
Hát persze általános dolgokat mondott, hogy tea, pihenés, stb, de legalább megértette a helyzetet, Évi már nem ment abban a pár napban, ami 24-ét megelőzte.
A tegnapunk nagyon szépen telt, de Évi estére egyre inkább nem volt jól, nagyon be van dugulva az orra, ami egyrészt a megduzzadt nyálkahártya a várandósság miatt, másrészt pedig továbbra is meg van fázva. Nem tudott aludni, ezért fel is keltünk az éjszaka közepén, mert majdnem megfulladt, sehogy sem kapott levegőt. Hétfőn lehet, hogy visszamegyünk a háziorvoshoz, és kérünk tanácsot, mert az orrcsepp semmit sem használ, és a jövő héten így még nem kéne melóznia.
Csütörtökön viszont volt jó hír is, kaptunk a védőnőtől babakocsit, valamelyik pár babája már vélhetően tud járni, ezért leadták, és mi pedig elhozhattuk. Nagyon aranyos kis kocsi, tologattam, emelgettem, lassan már papának érzem magam. Évi pocija már kezd görögdinnye méreteket ölteni, nagyon szép kerek, ebből mások is lányra tippeltek^^
A 23. héten a talán lánybaba sokat mozog, csuklik. 500 gramm 29 centi. A szemei már teljesen kifejlődtek, de még zárva vannak egyenlőre a 26. hétig.
2010. december 25., szombat
2010. december 18., szombat
22. hét
Eljött a 22. hét, ez már tényleg félelmetes, hiszen a 40. vészesen közeledik, és mindjárt itt a baba, kezdhetek pánikolni, hiszen még közelében sem vagyunk a babaszobának, meg még nem is építettük fel az életünket olyan irányba. Most már tényleg muszáj lesz sok mindent átértékelni.
Ezek a hetek amúgy nyugisak, nem kell vizsgálatra menni. A legközelebbi dolog majd a januári védőnő lesz, aztán majd január végén a 25. héten a terheléses vércukormérés.
Most már tényleg nagyon izgulok rajta, hogy lány lesz-e vajon.
A baba kb. 26 centi 400 gramm. Gyakorolja a nyelést, fejlődik az emésztőrendszere
Évi már rendszeresen érzi hogy mozog, ha sokat ül egy helyben. Lassan el kell kezdeni rendszeresen mozogni, hogy elkerülje a lába dagadását. A baba már tud tapintani, és élénken reagál a hangokra. Megjelentek a szemöldökök, de a szemek még csukva vannak.
Most ennyi, hiszen a kicsi többékevésbé kifejlődött, ez most egy várakozós időszak, amíg növöget.

2010. december 11., szombat
21. hét 2.0
A cím fura lehet, de végre kikérdeztünk mindenkit pontosan, hogy akkor most hányadik héten vagyunk, és végre egybehangzó volt a válasz, a mai napon kezdjük a 21. hetet. Ennek baromira ellentmond minden internetes babanaptár, ha április 24-én születik a talán lány, akkor már minimum a 22. héten kéne lennünk, de hát a nőgyógyász és a védőnő tudják...
Tehát a baba méretéről nem ejtek most szót, mert akkor az előző blogbejegyzés mostanra értendő.
Voltunk hétfőn a nőgyógyászaton, szerencsére másfél óra volt csak, nem öt, pedig nem volt ugye időpontunk. Ez is vicces, hogy vagy nem lehet őket elérni telefonon, vagy már minden időpont le van foglalva. Mások hogyan csinálják? A nőgyógyász megkérdezte Évit, hogy mióta érez magzatmozgást? Erre én mondtam, hogy semmióta^^ Hát tényleg nem nagyon, max Jack szalagavatóján volt egy minimális, de akkor ilyentájt már illene mozognia a lánykának érezhetően? Na mindegy, egyébként azóta Évi mondta, hogy már érzi, bár még nem feltűnően.
A nőgyógyásztól megkérdeztem, hogy hogyan lehet terhestornára járni, a kórházban is van erre lehetőség, viszont az nem apukás. De akkor az apuka hogyan tud segíteni a szülésben?
A 25.-26. hét környékén el kell menni a terheléses vércukortesztre, az jó hányingerkeltő mulatság, de majd ott leszek természetesen Évivel és állítólag ha citromot tesz az ember a löttybe, akkor elviselhető.

2010. december 5., vasárnap
21. hét
Túl vagyunk az első felén, ez már a 21. hét. Kissé félelmetes, hogy most már közelebb vagyunk a szüléshez, mint az elejéhez. Lassan tényleg szembesülünk vele, hogy szülők leszünk, durva, de mégis boldogító érzés.
Hét elején bejelentkeztünk a 28-32. heti ultrahangra, februárra kaptunk időpontot. Nőgyógyászhoz is, oda holnap délelőtt megyünk, és leadjuk a leleteket, ezért csütörtökön hagyományszerűen elmentünk a védőnőhöz.
Elég sokat kellett várni, mert nem mentünk oda reggel 8-ra, és többen voltak előttünk. De megint csupa jó dolog volt, Erzsike nagyon türelmes és kedves. Évi nem hízott, hanem az egészséges életmódnak köszönhetően fogyott 20 dekát, a baba viszont szépen gyarapszik, most már nagyon jól meg tudtuk hallgatni a szívhangját. A védőnő kissé érdekes számolja a heteket, szerinte még nem voltunk akkor 20 hetesek, de sztem meg igen, mert június 18-tól számolva, ha április 24-re van kiírva a baba, akkor ma kezdődik a 21. hét. Na mindegy, a leletek alapján a talán lány szépen növekszik. Évinek meg már látszik a pocija, főleg testhezálló ruhákban, nagyon cuki :)
Viszont kérdés, mikortól lehet elmenni terhestornára, hova, és mennyibe kerül? Még megkérdezzük holnap a nőgyógyászaton, de akinek van ötlete, ne habozzon^^
Sajnos ugye az ultrahangon nem volt egyértelmű a baba neme, ámde megmozdult! Tegnap Jack szalagavatóján Évi mondta, hogy érzi azokat a bizonyos buborékpattogásokat, amiket mindenki mond ha megmozdul a baba érezhetően.
A picike ezen a héten 27,5 centi lesz, és 450 gramm, már kis vasgyúró!

2010. november 28., vasárnap
20. hét
Na itt vagyunk a 20. héten, elérkeztünk lényegében a félidőhöz. Pénteken reggel voltunk kórházban az ultrahangon, és teljesen egészséges a babácska. Mondjuk majdnem megszívtuk, mert elfelejtettünk elmenni a 16. heti AFP eredményért, és az kellett hozzá. De rendes volt az asszisztens, azt mondta a kórház laborból is kérhetünk másolatot. Szóval elhúztunk oda, 1 perc alatt kiadták, aztán mentünk vissza.
Baba nagyon aranyos, beleásított a képembe, Évi ezt nem látta, de én meg azt nem, hogy nyújtogatta kezét lábát, Évi meg ezt látta. Szóval nagyon aranyos, bár az uh felvételből nem sokat fogtok látni, lévén nem tudtunk dvdt szerezni, pénzünk meg nem is lett volna a kiírásra.
Doktornő megint nem mondott semmit, csak nézte, szóval nem vágom. Aztán nagy nehezen kihúztam belőle, hogy egészséges. A nemét is kérdeztem, azt mondta, hogy nagyon nem látszik, mert összezárja a lábát, de talán lány :P
Háh, pedig én nem mondtam neki, hogy lányt akarunk, csak megkérdeztem, hogy ebből ő mit látna. Azért csak van hozzá szeme.
Szóval még reménykedhetünk!
Évi jól van, de a hét második felében nyomást érez, ez vélhetően a megnövekedett méh miatt van, meg le van terhelve a tüdeje. Babát még mindig nem érzi, de az uh-s dokinő szerint első babánál 20-23. hét között kezdődik.
A talán lány azonban éjjelenként többször felébreszti Évit, kaját kér, vagy fene tudja, de nem hagyja aludni, más még az életritmusa. Most 25 centis kb. és 340 gramm.
Jövő héten majd bejelentkezünk a nőgyógyászhoz decemberre, meg a 28-32. heti ultrahangra már most érdemes időpontot kérni.
Na most ennyi, várjuk a mozgolódást!

2010. november 25., csütörtök
19. hét
Na sziasztok,
Némi technikai gonddal küzdünk, ezért nem tudtam blogolni, de remélhetőleg utólérem majd valamikor magam. Most csak rövid leszek, de a következőben már hosszabb.
Évi teljesen jól van, szépen eszeget, rossz hír, hogy én is
Babácska még mindig nem érezhető, bár sokszor odatapasztom a fülem, hallok néha érdekes hangokat, lehet, hogy már ő bugyborékol?
Már kialakult a nemi szerve. A magzatváz kezdeménye már rajta van, ami vitaminokból áll, meg mindenféle védelmi rendszer. A mérete kb. 18 centi és 200-225 gramm
Holnap pedig megyünk az ultrahangra, és talán már megtudjuk hogy mi a neme! Ugye láány?

2010. november 14., vasárnap
18. hét
Ezen a héten nem voltunk semmilyen vizsgálaton, és beértünk a nyugalmi állapotba, amikor túl sok minden nem történik. Ezeket az időszakokat használjuk arra, hogy készüljünk a baba érkezésére, mert az idő bizony gyorsan repül.
Átnéztük az itthoni teendőket. A szobát totálisan átrendeztük ami a belső tereket illeti. A kanapét elforgattuk 90 fokkal, és az ablak alá toltuk, így baromi sok helyet nyertünk, mert L alakban eddig belógott a szoba közepére. Mivel nagyon sokat leszünk majd ott a picivel, kitakarítottuk, és kitiltottuk róla a kutyát. Vettünk egy új takarót, szóval most már szalonképes.
Azért már most, hogy a kutya szokja a gondolatot, hogy nem mehet fel, és ne a pici érkezésével kössük össze. A szoba így nagyon szépen kihasználható lett. A takarításra még nagyobb hangsúlyt fektetünk, kidobtuk a macskaágyat és a kutyaágyat, mert a macska mindig a kanapéra megy, ha pihizne, és a kutya használta mindkettőt, totál szőrszedők voltak. Cherry pedig kapott egy új helyet a kanapé előtt, ami nagyon megtetszett neki, szinte mindig ott van. Mivel így a kanapéról is tudunk a számítógépen filmet nézni, több időt tudunk vele is tölteni.
Még mindig a kutyánál maradva, sokat sétálunk vele, hogy ne érezze magát elhanyagolva, mert a hét elején nagyon engedetlen kezdett lenni. Azt hittük, hogy azért, mert érzi Évin a babát, és talán át akarja venni a helyét a falkában, de velem is megtette, hogy nem hallgatott rám, egyszerűen időnként vissza kell szoktatni a maximális tekintélyhez.
Évi pocija szépen nő, de annyira még nem, hogy bárki átadja neki a helyet. Postán megszédült, és ennie kellett valamit, meg leülnie. Egyből felrángattam egy öregasszonyt, és hoztam neki sütit és inni. Mármint Évinek, az öregasszony nem kapott :) Szóval amíg nem lesz hatalmas hasa, ami télikabátban is látszik, addig sajnos ez lesz.
Lassan megvesszük az újraírható dvdt az ultrahanghoz, mert pár héten belül már mehetünk is, hogy kiderüljön, hogy bevállt-e a reménykedésünk, és lány lett :)
A baba most 16-20 cm 200 gramm kb. Készen van az ujjlenyomata, és az emésztőrendszere is. Nagyon várjuk, hogy Évi megérezze a mozgását. Évi egyébként teljesen jól van, néha az éjszaka közepén rájön, hogy nagyon éhes, és akor eszik pár falatot, de amúgy minden rendben!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)